Azt mondja a legenda, vannak eleve szelíd anyósok. Nem sokan látták még eme csodás példányokat, legtöbbünk a kezelhetetlen formával van megáldva. Ezen blog célja, hogy anyós problémákkal kapcsolatosan kieressze a gőzt, netán sorstársakat keresni, látni, hogy “más anyósa mindig zöldebb”, és pozitíva tenni a lehetetlent: jó, hogy nem rosszabb.

Az én anyósom még nem is anyósom, de ebben a szerepben már rendelkezik régiséggel, Ugyanis tízenéve van neki egy veje, akit megfelelően kínoz. Én nem olyan rég kerültem a családba és még csak tapogatózik, néha néha bekeményít és keresi a kényes pontokat. Azt, hogy nem engem képzelt el a fia mellé már első perctől tudom, sőt kimondottan igyekezett megtenni minden tőle telhetőt, csakhogy eltávolítson. Mivel nem sikerült neki, most más módszerekkel próbálkozik, de szerintem csak lelkiismeretesen éli át a szerepét: tökéletes anyós akar lenni.

Bevallom, vannak dolgok, amiket szeretek vele kapcsolatban: a tekintetéből gyakran sugárzik a gyűlölet, leszúrna a szemével ha lehetne, késsel ha nem büntetnék. Ez azonban jó dolog. Egyenes. Soha nem kergettem magam abba az illúzióba, hogy kedvel engem.

Második, hogy tisztában vagyok azokkal a dolgokkal is, hogy az esetek 70%-ban nem tudatos az anyóssága. Csak ilyen “buta parasztasszony”, aki ezt tanulta otthon, így látta mindig és fogalma sincs, hogy másképp is lehetne. Azt tudom, hogy szereti a gyerekeit, ellenben  azt is, hogy tulajdonának tekinti őket. Ráadásul csak neki lehet igaza a családból, és kizárólag úgy jó, ahogyan ő jónak látja. És hogy mindennek legyen teteje, előszeretettel játssza a “neked se legyen jó” pszichológiai játszmát.

Egyelőre ő áll veszítésre, de ez egy olyan meccs amit sajnos megnyerni nem lehet. Talán segít ha valahonnan meg lehet közelíteni a probléma vicces oldalát.. Nos ezekre az inkább vicces dolgokra szeretnék “koncentrálni”.