Anyós sztorik

Az ember már azt sem tudja hogyan készüljön… annyira furfangosak ezek az anyósok. A hétvégén arra fele voltunk, minden féle leszarom pasztillákkal felszerelkezve indultam, elhatározva, hogy engem biza semmi se fog kizökkenteni a nyugalmamból, erre nem volt semmi ami ki kellett volna zökkentsen a nyugalmamból. Hát ezért készül az ember lánya olyan hevesen, hogy anyós rendesen viselkedjen?

Na de egy szó mint száz annak ellenére, hogy a megszokotthoz képest rég nem voltunk arra, számítottam egy két bicskanyitogató beszólásra részéről. De vagy elmaradt mert jó kedve volt, vagy elmaradt mert örvendett, hogy végre látta a fiát. Nem tudom mi okozta de az ilyen beszólások elmaradoztak, sőt egész ott töltött idő alatt alig alig volt olyan ami ellen kifogást lehetne emelni. Mondjam úgy, anyós meglepően jól viselkedett.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ezután barátok vagyunk, vagy hogy mindig így lesz. Bár megsúgom, hogy nem bánnám, ha ezentúl is mindig csak a nagy “harci felkészületek” maradnának és a végén békésen ellennénk egymás mellett egy két napig.

Egy érdekes témát olvastam végig a  nők lapja fórumon. A címe: “Hadüzenet, vagy agyhiány?” Mivel jóformán hasonló helyzetben vagyunk, hogy az anyósék családja olyan, melyben  a szeretet jele a felhalmozott étel mennyiség, egészen át tudom érezni a topiknyító helyzetét. És szerintem nem igazán hadüzenet, még agyhiány sem, hanem inkább a tapintat hiánya. De agyhiány is jól belegondolva. Mert ez a magas vérnyomás itt is jelen van, az orvos szerint a túlsúly okozza. Amiből már lement több mint 10 kiló, de még egy ennyi legalább le kéne menjen. Ahány alkalommal megyünk oda, a menü a következő: szalmakrumpli, jó zsíros sült meg vastag krémmel borított sütemény. Illetve a jajveszékelés, hogy “kedves fiam, de elfogysz”. Van mit enned?

Ha szól az ember, hogy ejnye bejnye, nem kéne ilyen zsíros húsokkal megtömni a tányérját, akkor legyintenek, egy ennyi elfér…Persze elfér, elfért jóval több is. de értetlen számomra, hogy az egészségéről van szó. A saját gyerekének az egészségéről. Amire az ORVOS mondta, hogy nem tesz jót neki. Anyós MÉGIS azzal várja tárt karokkal…

Mozognia kell, ez is ajánlás, naponta mozogni. Mikor ott vagyunk, állandóan az a javaslat, hogy “menjen pihenni”… Így egyre ritkábban megyünk oda. Mégiscsak jobb havonta egyszer egy tál szalmakrumplit bezabálni mint kéthetente, ha már egyszer nem szabad… És el fog jönni az az idő is, amikor évente, kétévente lesz ilyenre alkalom. Sejtésem szerint a menet közben normális súlyra lecsökkenő fiára ránézve kereszteket fog vetni, majd zsírban sült szalonnával etetni, csakhogy hízzon egy picikét…Mert szerinte az néz ki jól, aki gurul és hamarosan szétreped.

Végül is a dagadás első jelei már megjelentek az amúgy normális súlyú unokán is. Nem csoda, hiszen állandóan etetik és a gyerek állandóan eszik. Még jó, hogy mozog, biciklizik és szaladgál, mert be se férne rövidesen az ajtón…

Nos nem jött össze egy igazi “adatgyűjtési” akció, ugyanis nagyon kevés időt töltöttünk anyós társaságában. Így nem igazán jutott idő arra, hogy kibontakozzon. Szombaton dél fele érkeztünk meg, ebédeltünk, majd egy adag kaja utáni bárgyú pillogás után szépen elüldögéltünk a teraszon a kellemes őszi délutánban. Olyannyira kellemes volt, hogy végigdőltem a padon, és el is szundítottam. Végül anyós igencsak hamar elment aludni, úgyhogy jelen esetben mondhatni viselkedett.

Vasárnap viszonylag korán, avagy nem sokkal az ébredés után elvonultunk sógorékkal vásárolni egyet, majd hazaértünk, elköszöntünk és máris úton voltunk. Persze nem felejtette el a múltkori két alkalommal meg nem jelenésem, és külön kijelentette, hogy legközelebb is szívesen lát, ha van kedvem meglátogatni.  Megjegyzése kissé csípni meg szúrni akart, mivel legutóbb nem voltam hajlandó három napot eltojni az életemből, hogy valami nekik megoldandóban segítsek.  Ugyanis nekik a segítség kb egy napnyi volt, ellenben az előkészületek és a szervezés miatt mindig dupla időt kell felszámolni. Mert ugye nekünk semmi dolgunk amúgy nincs, csak oda menni és lézengeni.

Csütörtökön megint oda kell menjünk, de csak egy kávényit fogunk maradni, ami természetesen máris maga után vonja a legközelebbi megjegyzést, miszerint mi csak akkor megyünk arra, ha kell valami..

Nagyon úgy néz ki, hogy hosszú hétvégét kell anyóséknál töltsünk és az ilyen mindig alkalmat szül a nézeteltérésekre. Amikor csak rövid szombat délután, vasárnap délelőtt típusú  megjelenéseink vannak, még nem jut eszépe csipkelődni.. Ráadásul a kocsin is kell szerelni valamit, amolyan “apja meg fia” közös időtöltés, aztán maradok én az öreglánnyal… Bár az is lehet, hogy nagyon simán fog lezajlani minden. Elvégre még nem fogyott el a nyugdíjuk, így nem morcosok és kötekedősek. Na de majd kiderül mi is lesz :D

Addig is, ha egy anyós blog létrehozása így lecsillapítja a kedélyeket… hát már nagyon megérte :D :D :D Kabalaként fogom tartani és ragaszkodni hozzá. Amikor meg kiderül a varázs ereje, majd kitalálok valami spéci “anyósűző” bannerhelyet, amit lehet bérelni… :))))

Nem mindig csak az anyósokkal van baj. Van amikor a sógornők is tudnak “kellemetlenkedni”. Mondjuk, ha anyós lánya, nem is nagyon van min csodálkozni. Mondjuk szerencsére a sógornővel nincs sok gond, de néha sikerül neki is kihúznia a fércet. Jelen esetben azzal, hogy azt képzeli, ha neki szabadnapja és ellébecolni való ideje van, az vonatkozik másra is. Így sikerült neki az egy nap kiesés helyett szépen kettőt okozni.

Úgy kezdődött az egész, hogy az öregek szóltak, hogy kell menni segíteni valamit a ház körül. Ezzel minden rendben is lett volna, de kiderült, hogy hétfőn sógornőék jönnek be a városba. Így felesleges lett volna, hogy visszafele menet buszozzanak, míg a kocsi üresen menjen haza, hát megbeszélték a testvérek, hogy találkoznak a városban. A sógornő azonban elfelejtette említeni, hogy egész napos tekergési programjuk van… az egyezség arról szólt, hogy “felveszlek és hazaviszlek”, a végén “egész nap tekergünk a városban, majd utána viszlek haza, természetesen a benzin az én zsebemből fizetve” lett a vége.

Ha meg az első alkalom lenne, amikor beleköpnek a levesbe… De nem az. Hanem szinte mindig ez történik. Megegyezünk egy dologba és aztán teljesen megváltozik minden. Legutóbb egy flekkenezés volt kilátásban, de mire odaértünk kiderült, hogy ők biza egy teljesen más helyre akarnak menni, nagyrészt azért, mert arról be lehet számolni a kolléganőknek, hogy merre járt nyaralni. Lévén, hogy előtte erről a lehetőségről még csak említést sem tettek, ekkor már én tettem keresztbe a lábam: akkor jó szórakozást nekik ott ahova akarnak menni, mi nem megyünk. Először is semmi kedvem tök idegenek házába menni, csak azért, hogy ott legyek, ha legalább lenne valami érdekes a környéken, akkor talán, de csak ülni a kertben, inni sört és sütni flekkent biza tudok anélkül is, hogy idegeneknek kéne “megfelelnem” bármiben is. Aztán 200 kilométert sincs kedvem elautókázni ezért, amikor 20 km-re van ház ahova lehet menni, harmadik meg, az sem volt mindegy, hogy x összeget szántunk a kiruccanásra, de ha ilyen “elit emberek közé” megy az ember, akkor úgy illik, hogy hasonló szinten kitegyen magáért… Hát kösz. Persze a rosszak mi voltunk, és azért, mert “nem akartok jönni velünk sehova”. Hát ez van…

meg mégis … de blog szempontból nem jó. Mert kéne írni sokat anyóssak lapcsolatosan de 2-3 hetente egy kis időt eltöltve ott valahogy nem elég az igazi dolgok kibontakozására. A másik anyós meg “viselkedik”, hiába van itt nap mint nap, nem okoz semmi extrát. Talán megjegyzendő, hogy néha úgy tűnik túl sokat beszélnek,  de végül is ez csak azért baj, mert az ember sietne vissza dolgozni, vagy épp könyökig benne van a monitorba, amikor épp valamit el szeretnének mesélni.

Hétvégén megyünk arra fele, jobban mondva hétfőn… de akkor sem fogunk sok időt anyóssal eltölteni, hanem csak békésen apóssal a nagymama háza körül, szóval megint nincs elég idő az igazi anyós dolgok kibontakozására…itt pusztul meg az anyós blogom téma nélkül :D

Lehet el kéne adjam mint mágikus gyógyszer anyós problémák ellen … megveszed a blogot azzal az elhatározással, hogy na aztán kibeszéled anyós szedett vetett dolgait, erre anyós mint varázspálcával való megérintés esetén elkezd viselkedni. Szerintem ez is csak azért van, hogy bosszantson, ne legyen miről írjak…

Anyós témában olvasgattam ezt meg azt amikor a “Házisárkány az anyósom” topikra bukkantam.  Valahol a negyedik oldalon találtam egy hozzá szólást ami igencsak szépen megfogalmazza azt amit én is gondolok:

“Ez igaz, de ugyanakkor az is igaz, amit az előtted hozzászóló írt: ha már a férfi választott (vagy nő, tulajdonképpen mindegy melyik oldalról nézzük), a mama legfeljebb elfogadhatja, de beleaszólása nincsen, mert a fia/lánya felnőtt ember. El kell tudnia dönteni, hogy mi a jó neki. Ha pedig nem ilyen, mármint mindenbe beleszól, akkor az valahol saját magát becsmérli, saját magáról állít ki bizonyítványt, hiszen nem jól végezte a dolgát, nem tudta a fiát/lányát úgy nevelni, hogy az felnőtt emberként önálló döntéseket hozzon. Talán erős, de így gondolom.” (Eszter1981)

Csütörtökön beszélt az apjával, megkérdett tőle ezt meg azt. Arról volt szó, hogy pénteken megyünk arra fele.  A fő ok amiért arra mentünk, hogy a nővérének vigyünk egy csokor virágot szülinapjára. Amúgy szombaton is és vasárnap is más elrendezni valónk volt. Amint oda értünk, anyós nekifogott elmesélni, hogy neki milyen tervei vannak másnapra és mi lesz a programunk.  A vidám program osztogatása nem tartott sokáig, mert hamarosan megtudta, hogy mi másnap lépünk is le. Ez nagyon nem tetszett neki. És, hogy kifejezze mégis mennyire nekifogott és elmondta: bezzeg ők, szegény öregek, nekik nem segít senki és így, és úgy, és amúgy. Ha erre megmondja neki valaki, hogy bocs, de ti akartatok minden áron az egész házban festeni, akkor az a valaki lesz a rossz. Mert az egész festés dolog elkezdődött azzal, hogy a nappalit kifestik… majd a háló szobát, majd a vendégszobát, majd a folyosót is, meg ha már ennyit elrendeztünk, akkor parketta csiszolás is legyen, ha meg az is megvolt, jaj hát ne hagyjuk már ki a lépcsőházat, meg a lánya lakásában a kisszobát, meg a folyosót és társai. És az egy kis szoba kifestéséből az egész emeletes ház teljes felfordítása lett.

Namármost mi nem lakunk ott. Elég nehéz a bútorokat úgy tologatni, hogy közben 70km van közöttünk. Természetesen a három szobafestő mindenben segített nekik. Aztán a parketta csiszolás idején, a parkettás. De a nagy sérelem az végül is az volt, anyós részéről, hogy a fia nem ajánlkozott fel, hogy megy segíteni. Erre a fia is csak nézett nagyot, mert mikor három hete minduntalan felfordulás van, és akik okozták a felfordulást szó nélkül boldogulnak vele, az annyit jelent, hogy nincs szükségük segítségre. Amikor szükségük van, szólnak… Neki nem szólt senki, hogy nézd fiam, csütörtökön rendezd úgy, hogy itt legyél, szükségünk van a segítségedre.  Persze ilyen nem történik meg, mert minek azt, hiszen anyós tulajdonképpen a tulajdonos, aki úgy rendelkezik a gyerekeivel ahogyan ő akarja, azoknak meg szerinte még ajánlkozni is kell…

Ami bosszantó, hogy anyósnak meg volt mondva nem egyszer: amikor szüksége van valamire, szóljon és úgy lesz rendezve, hogy jusson idő rá. De minek a fészkes fenének szólni, mikor lehet nem szólni, majd felhánytorgatni a sérelmeket ?

Végül csak sikerült úgy rendezni a dolgokat, hogy az anyós által áhított valami is meg legyen oldva. De sokkal egyszerűbb lenne az egész, ha anyós nem csak a saját fejében osztogatná ki az embernek a programot, majd elvárja, hogy minden úgy legyen ahogy ő akarja, hanem szépen el tudná mondani a többi érintettnek.

Már a cikk felvezetője a nők lapja fórumán is nagyon sokat elárul a dologról…”Rosszban vagy a párod édesanyjával? Vagy csak a kommunikáció nem működik köztetek? Az ezotéria segít megszelídíteni őt is!” Ezotéria… az ám, majd jön a hókusz pókusz és abraka dabra. Hamarosan biztos valami anyós ellenes homeopátiás szert is piacra dobnak… De addig is íme hogyan oldjuk meg ezotériával az anyós próblémákat: ”

“Gyorsan tisztázzuk: legyen bármennyire is rosszindulatú az anyósunk, nem fogjuk bántani, és csupa hasznos, de ártalmatlan módszert osztunk meg veletek a kapcsolatotok jobbá tételére. A rossz hír mindenkinek, aki igazán és szívből gyűlöli szerelme édesanyját, hogy az ezotéria nézőpontjából az elsődleges feladatunk magunkon változtatni. Bizony, ha a rossz viszony azzal kezdődött, hogy az anyós „visszaütött”, nincs miről beszélnünk. Tehát a legfontosabb, hogy mostantól legyünk kedvesek, akkor is, ha erre igazán nincs semmi okunk.”

Szóval… kedves társak a bajban… legyünk kedvesek és

“Kedvességmeditáció

Ez a módszer kifejezetten hatásos, bár lehet, hogy elsőre nemcsak furcsa, de kivitelezhetetlennek is tűnik. Keressünk egy nyugodt sarkot, üljünk le, csendesedjünk el, és figyeljük a légzésünket. Belégzéskor a nyugodtságra, kilégzéskor az ellazulásra koncentráljunk. Végül jelenítsünk meg magunk előtt egy kismacskát vagy kiskutyát, hatalmas szemű, selymes szőrű kedves kölyköt. Simogassuk, becézgessük. Végül vetítsük ezt a képet az anyósunkra – vigyázat, ez meglepően nehéznek bizonyulhat! Ezt a gyakorlatot egy hétig mindennap végezzük el!

Szeretetbájital

Ha legközelebb nálunk vendégeskedik az anyósunk, itassuk meg. No nem azzal, amire most gondoltok, hanem egy szeretetbájitallal! Vegyük rá, hogy teát kérjen, s az italába pluszösszetevőként dobjunk pár szárított rózsabimbót egy csomag rózsateából. Jó a rózsás zöld tea is. Mondjuk el háromszor (és halkan) a bögréje fölött: „Szeretetem rózsái megszelídítenek!” ”

Forrás: http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20100915/harcra_fel_megkuzdunk_az_anyossal

Szóval… hát inkább maradok szó nélkül…. :)))))

Mintha ez lenne a mottójuk… képtelen vagyok felfogni, hogy ez mire jó, mit old meg de hát nekik ez a stílusuk. A baj ezzel csak annyi, hogy általában a pánikolás sokkal több rosszat tesz mint jót, sőt, eddig még nem nagyon láttam olyant, hogy jót tett volna. Na de anyósék a pánikolás nagymesterei, ha valaki nem tudja, hogyan kell pánikolni és a hangyából elefántot gyártani tudok egy helyet, ahol hamar elsajátíthatja ezt…

Persze megint beszereztem valami rossz pontokat magamnak, ugyanis nem voltam hajlandó velük egy húron pendülni és a kedves fiúk igencsak kemény három liter okozta másnaposságát “komoly bajnak” tekintenem. Legyintettem rá, és annyit mondtam, kell hagyni aludni, oszt majd helyrejön… És tényleg…