Anyós sztorik

Persze tudom, hogy csak kekeckedés, meg fogalmak lökdösése jobbra meg balra, de valahogy nekem nem tetszik ez a felfogás: az sem, hogy egy gyerek “hálával tartozik a szüleinek amiért felnevelték” és az sem, hogy egy meny/vő hálával tartozik az anyós/apósának amiért felnevelték a párját.

Lehet engem nevezni hálátlannak, de akkor sem érzem egyik részről sem a tartozást. Az, hogy hálás vagyok a szüleimnek, meg szeretem őket és tisztelem őket más tál tészta. Az, hogy tisztelem anyósékat és igyekszem nem szándékosan vitázni velük, meg elnéző is lenni, az megint más tál tészta, de semmiféle “kötelező” tartozást nem érzek irántuk. Ők önként vállalták, hogy gyerekeket szülnek és felnevelik őket, tehát részemről a szerencse.

Majd ha nekem is lesz gyerekem, én is önként fogom vállalni őket , elvégre nem kötelező. És nem fog ő sem tartozni semmiféle hálával meg kötelező sem lesz semmi. Ha sikerül őt jól felnevelnem, akkor önként dalolva lesz hálás, tisztelő fiatalember, fiatal asszony. Önként fog jönni segíteni amikor tud és természetesen akkor ha akar.