Anyós sztorik

Hogy sokan nagyon hüledeznek, amikor biza nyíltan kijelentem, hogy nem kedvelem anyósom. Ez egyáltalán nem titok, és az sem, hogy ő sem bír engem kimondottan. Lehet, hogy valami kendős bárgyú kislibával jobban értekezett volna, mert annak tud dirigálni, de nekem garantáltan nem fog és ezt nagyon nehezen viseli. Főleg, hogy a családban ő a “nagyfőnök”, elképzelése szerint mindenkinek úgy kéne ugrálnia ahogyan ő tapsol és ha nem történik ez meg, akkor sértettséggel, durcával és egyéb gyerekes hülyeséggel reagálja le a dolgokat.

Csakhogy már említettem nem egyszer… nem értem mire jó az a sok álszenteskedés és megjátszás? Elvégre és utóvégre 2 felnőtt ember “kötelező”  kapcsolata ez, amelyet egyik sem választ. Miért kéne ez instant barátság meg hatalmas nagy odaadás legyen? Miért kéne anyósom oly nagyon szeressen engem és viszont? Nem kell szeressen, van neki gyereke, szeresse őt. Engem meg nyugodtan békén hagyhat, mindenféle kötekedés nélkül. Ha meg ezt képes lenne megtenni, nekem sem esne nehezemre, hogy ott tartózkodásunk alkalmával ellegyek szépen a sarokba mosolyogva magamban békésen.  Ráadásul generációs különbségek is vannak. Még ha egyezne is a szó, akkor sem fog, hiszen ő másként látja a dolgokat én meg másként. Persze tolerancia nevű izével lehetne együtt élni békésen, de ahhoz mindkét félnek kéne legyen ebből. Miután meg egyszer kétszer letapossák az ember lábát, úgy, hogy még nem is ismerik,  csak mert “ellenség”, mert “ellopta a fiamat”, akkor előbb utóbb a visszataposás lesz a vége, és akkor ne sírjon senki, hogy fáj.

Volt más anyós jelöltem. És bár majdnem anyósommal sem voltam kimondottan puszi pajtás, de sokkal jobban toleráltuk egymást. Igaz ő nem osztogatta hakra bakra az utasításokat, parancsoló módban. Néha adott tanácsot ebben abban, de egyáltalán nem volt rajta érezhető a “felsőbbrendűség”. És főleg főzés terén gyakran kérdeztem én is. Végül nem tőle tanultam meg főzni, de egy dolgot mégis ellestem tőle: kaja után rögtön elmosogatni.

Na de visszatérve… nem értem miért olyan fontos megtartani a nagy látszatot. Hiszen kilométerekről látszik, a savanyú mosoly mindkét szereplő arcán, mégis tegyük a szépet, mert úgy illik. Szólítsuk “mamának” anyóst, hadd lássa ország világ, mennyire nagyon jó barátnők vagyunk… Na én nem titkolom, hogy mi nem vagyunk jó barátnők. És ha soha többet nem látnám, akkor sem sírnák… Ő sem kell megjátssza, hogy “mennyire szeret”, mikor tudom, hogy egy pohár vízben is megfojtana.  Lehet sajnálja rám a vizet….

Nos nem jött össze egy igazi “adatgyűjtési” akció, ugyanis nagyon kevés időt töltöttünk anyós társaságában. Így nem igazán jutott idő arra, hogy kibontakozzon. Szombaton dél fele érkeztünk meg, ebédeltünk, majd egy adag kaja utáni bárgyú pillogás után szépen elüldögéltünk a teraszon a kellemes őszi délutánban. Olyannyira kellemes volt, hogy végigdőltem a padon, és el is szundítottam. Végül anyós igencsak hamar elment aludni, úgyhogy jelen esetben mondhatni viselkedett.

Vasárnap viszonylag korán, avagy nem sokkal az ébredés után elvonultunk sógorékkal vásárolni egyet, majd hazaértünk, elköszöntünk és máris úton voltunk. Persze nem felejtette el a múltkori két alkalommal meg nem jelenésem, és külön kijelentette, hogy legközelebb is szívesen lát, ha van kedvem meglátogatni.  Megjegyzése kissé csípni meg szúrni akart, mivel legutóbb nem voltam hajlandó három napot eltojni az életemből, hogy valami nekik megoldandóban segítsek.  Ugyanis nekik a segítség kb egy napnyi volt, ellenben az előkészületek és a szervezés miatt mindig dupla időt kell felszámolni. Mert ugye nekünk semmi dolgunk amúgy nincs, csak oda menni és lézengeni.

Csütörtökön megint oda kell menjünk, de csak egy kávényit fogunk maradni, ami természetesen máris maga után vonja a legközelebbi megjegyzést, miszerint mi csak akkor megyünk arra, ha kell valami..

Nagyon úgy néz ki, hogy hosszú hétvégét kell anyóséknál töltsünk és az ilyen mindig alkalmat szül a nézeteltérésekre. Amikor csak rövid szombat délután, vasárnap délelőtt típusú  megjelenéseink vannak, még nem jut eszépe csipkelődni.. Ráadásul a kocsin is kell szerelni valamit, amolyan “apja meg fia” közös időtöltés, aztán maradok én az öreglánnyal… Bár az is lehet, hogy nagyon simán fog lezajlani minden. Elvégre még nem fogyott el a nyugdíjuk, így nem morcosok és kötekedősek. Na de majd kiderül mi is lesz :D

Addig is, ha egy anyós blog létrehozása így lecsillapítja a kedélyeket… hát már nagyon megérte :D :D :D Kabalaként fogom tartani és ragaszkodni hozzá. Amikor meg kiderül a varázs ereje, majd kitalálok valami spéci “anyósűző” bannerhelyet, amit lehet bérelni… :))))

Nem mindig csak az anyósokkal van baj. Van amikor a sógornők is tudnak “kellemetlenkedni”. Mondjuk, ha anyós lánya, nem is nagyon van min csodálkozni. Mondjuk szerencsére a sógornővel nincs sok gond, de néha sikerül neki is kihúznia a fércet. Jelen esetben azzal, hogy azt képzeli, ha neki szabadnapja és ellébecolni való ideje van, az vonatkozik másra is. Így sikerült neki az egy nap kiesés helyett szépen kettőt okozni.

Úgy kezdődött az egész, hogy az öregek szóltak, hogy kell menni segíteni valamit a ház körül. Ezzel minden rendben is lett volna, de kiderült, hogy hétfőn sógornőék jönnek be a városba. Így felesleges lett volna, hogy visszafele menet buszozzanak, míg a kocsi üresen menjen haza, hát megbeszélték a testvérek, hogy találkoznak a városban. A sógornő azonban elfelejtette említeni, hogy egész napos tekergési programjuk van… az egyezség arról szólt, hogy “felveszlek és hazaviszlek”, a végén “egész nap tekergünk a városban, majd utána viszlek haza, természetesen a benzin az én zsebemből fizetve” lett a vége.

Ha meg az első alkalom lenne, amikor beleköpnek a levesbe… De nem az. Hanem szinte mindig ez történik. Megegyezünk egy dologba és aztán teljesen megváltozik minden. Legutóbb egy flekkenezés volt kilátásban, de mire odaértünk kiderült, hogy ők biza egy teljesen más helyre akarnak menni, nagyrészt azért, mert arról be lehet számolni a kolléganőknek, hogy merre járt nyaralni. Lévén, hogy előtte erről a lehetőségről még csak említést sem tettek, ekkor már én tettem keresztbe a lábam: akkor jó szórakozást nekik ott ahova akarnak menni, mi nem megyünk. Először is semmi kedvem tök idegenek házába menni, csak azért, hogy ott legyek, ha legalább lenne valami érdekes a környéken, akkor talán, de csak ülni a kertben, inni sört és sütni flekkent biza tudok anélkül is, hogy idegeneknek kéne “megfelelnem” bármiben is. Aztán 200 kilométert sincs kedvem elautókázni ezért, amikor 20 km-re van ház ahova lehet menni, harmadik meg, az sem volt mindegy, hogy x összeget szántunk a kiruccanásra, de ha ilyen “elit emberek közé” megy az ember, akkor úgy illik, hogy hasonló szinten kitegyen magáért… Hát kösz. Persze a rosszak mi voltunk, és azért, mert “nem akartok jönni velünk sehova”. Hát ez van…

meg mégis … de blog szempontból nem jó. Mert kéne írni sokat anyóssak lapcsolatosan de 2-3 hetente egy kis időt eltöltve ott valahogy nem elég az igazi dolgok kibontakozására. A másik anyós meg “viselkedik”, hiába van itt nap mint nap, nem okoz semmi extrát. Talán megjegyzendő, hogy néha úgy tűnik túl sokat beszélnek,  de végül is ez csak azért baj, mert az ember sietne vissza dolgozni, vagy épp könyökig benne van a monitorba, amikor épp valamit el szeretnének mesélni.

Hétvégén megyünk arra fele, jobban mondva hétfőn… de akkor sem fogunk sok időt anyóssal eltölteni, hanem csak békésen apóssal a nagymama háza körül, szóval megint nincs elég idő az igazi anyós dolgok kibontakozására…itt pusztul meg az anyós blogom téma nélkül :D

Lehet el kéne adjam mint mágikus gyógyszer anyós problémák ellen … megveszed a blogot azzal az elhatározással, hogy na aztán kibeszéled anyós szedett vetett dolgait, erre anyós mint varázspálcával való megérintés esetén elkezd viselkedni. Szerintem ez is csak azért van, hogy bosszantson, ne legyen miről írjak…

Ismét arra jártunk és természetesen tele a tarsoly a friss és meleg anyós féle aranyköpésekkel! Egyik nagyon határozott kijelentése az volt, hogy őt nem érdekli, mit csinál 35 éves koráig a fia, felőle szálljon “virágról virágra”, de 35 évesen ő megnősíti a fiát és kész. Hát nem bírtam ki és megkérdeztem, hogy attól a perctől kezdve, hogy annyit jelent, hogy az ember önként hajtja a fejét az igába, nem kényszer által, mégis hogyan fogja megvalósítani ezt a “megnősítem” részt? Elcipeli az anyakönyvvezetőhöz a fiát meg a feleség jelöltet, mindkettőre ráparancsol, hogy itt aláírni?  Hát kénytelen volt kitérni a válasz elől és finoman mondva azt hiszem megint szereztem egy “bestia nő!!!” pontot magamnak :)))

Az is kiderült, hogy a fia az egy földre szállt angyal volt, természetesen abban az időben keresendő az angyalisága amikor én még nem voltam képbe… Majdhogy nem azt vágta a fejemhez, hogy a fiával valami szerelmi bájitalokat itatok, mondjuk így direktbe nem merte kimondani, de nagyon hangoztatta, hogy “nem volt ilyen a fia”… és ő tudja hogy mitől “ment el az esze”. a “fehér hajat csinálsz a fiamnak” már eleve a lightos kifejezések közé sorolom, azt sejtem, hogy viccnek szánta, de ekkor megjegyeztem, hogy áááá nem csak fehér hajat, de kopaszodik is!!!

Az esküvőnk témája  is feszegetve volt (ismét, sokadszorra) . Csakhogy mindennek van egy határa és mikor már kezd unalmassá válni ugyanaz a lemez, akkor váltani kell.  És váltottunk is. Mind a ketten egyszerre kezdtük szapulni a házasság intézményét, hogy hát az csak egy üzlet, mi a fenének kösse össze az életét két ember, amikor úgyis válás lesz a vége, maradunk inkább barátok, aztán majd mindenikünk felhajt valami fiatalabbat és így tovább… Hiába na, nem kell olyan kérdéseket feszegetni, ahol nem tetszik a válasz…

Amúgy ezeket az apróságokat eltekintve kellemesnek volt mondható a hétvége…

Sokszor hallani/olvasni itt ott ezt a mondatot és ettől becs szóra égnek áll a hajam. Márpedig hogy hogy “szült egy férjet” vagy “szült egy feleséget” neked és ezért örökkön örökké hálával kéne tartozni neki??? MIÉRT? Elsősorban úgy tudom, hogy mindenki a saját örömére szül, azért mert “ez az élet rendje”, mert szeretne gyereket… Még soha senkit nem hallottam olyan indokkal nekiállni gyereket szülni, mert “majd valakinek jó férje, felesége lesz”. Az anyós problémák környékén meg jó lenne szépen körülnézni… sok esetben ha az anyós akár csak félig is belátná, hogy a “drága kicsi gyermeke” már FELNŐTT és mint olyan döntési joggal rendelkezik, már eleve a problémák háromnegyede nem létezne. Ezek azok az anyósok  nem “szülték a férjet/feleséget” senkinek, hanem 100% szeretnék megtartani maguknak a gyereket és ezért úgy tekintenek a gyerekük párjára mint aki “elvette tőlük” az ő drága kincsüket…

Szóval ez az érv, hogy “szült neked” ez nagyon nagyon sántít…. Magának szült… épp ezért veszi rossz néven ha valaki “elvette tőle”.

Hát már csak így járnak a sátáni anyósok… azonban ezen a címen egy cikk jelent meg a Nők Lapjában:

“Te mit szólnál, ha a leendő anyósod e-mailben oktatna ki az illemről? Azon akadnál ki jobban, amit kapnál, vagy azon, hogy a tanácsokat e-mailben kapod? Egy esküvőjére készülő lány helyett végül az internetezők osztották ki a házsártos családtagot.” (itt található a cikk)

Persze nem titkoltam, hogy nem vagyok oda meg vissza az anyósomért, de azért ebben a levélben van legalább egy icipici igazság.  Az, hogy pontosan mi is történt és mi nem tudja senki és természetes, hogy szeretünk egyik oldallal tartani. Az is lehet, hogy a menyjelölt kissé modern volt, és az is valószínű, hogy az anyós kissé ómódi. Az egyik mondata  azonban igaz, attól függetlenül, hogy anyósként mondta:

“..vissza kéne fogni az igényeidet, és beérni egy olyan szerény esküvővel, amit mindkettőtök jövedelme lehetővé tesz.”

Hát igen… ez mondjuk szerintem is így van.

Eh… ettől még közelről sem sátáni az anyós, csak teszi a maga dolgát és anyósként viselkedik :))

Anyós témában olvasgattam ezt meg azt amikor a “Házisárkány az anyósom” topikra bukkantam.  Valahol a negyedik oldalon találtam egy hozzá szólást ami igencsak szépen megfogalmazza azt amit én is gondolok:

“Ez igaz, de ugyanakkor az is igaz, amit az előtted hozzászóló írt: ha már a férfi választott (vagy nő, tulajdonképpen mindegy melyik oldalról nézzük), a mama legfeljebb elfogadhatja, de beleaszólása nincsen, mert a fia/lánya felnőtt ember. El kell tudnia dönteni, hogy mi a jó neki. Ha pedig nem ilyen, mármint mindenbe beleszól, akkor az valahol saját magát becsmérli, saját magáról állít ki bizonyítványt, hiszen nem jól végezte a dolgát, nem tudta a fiát/lányát úgy nevelni, hogy az felnőtt emberként önálló döntéseket hozzon. Talán erős, de így gondolom.” (Eszter1981)

“Mamának fia is van, lánya is van, mindketten házasok. Barátnője megkérdi, milyen a gyerekek házassága. Mire a mama:
- A lányom nagyon-nagyon jól ment férjhez, a vejem jól keres, otthon is rengeteget segít, még a reggelit is ágyba viszi a lányomnak. Bezzeg szegény fiam szörnyen bevásárolt, az a trehány tehén menyem elvárja, hogy sokat keressen, a háztartásba is besegítsen, még azt is elvárná, h néha ágyba vigye neki a reggelit. ”

Az idézett vicc ebből a nők lapja fórumból származik.

Érdemes végigolvasni, sokféle álláspont van reprezentálva, kinek ez kinek az a véleménye.