Anyós sztorik

Egy érdekes témát olvastam végig a  nők lapja fórumon. A címe: “Hadüzenet, vagy agyhiány?” Mivel jóformán hasonló helyzetben vagyunk, hogy az anyósék családja olyan, melyben  a szeretet jele a felhalmozott étel mennyiség, egészen át tudom érezni a topiknyító helyzetét. És szerintem nem igazán hadüzenet, még agyhiány sem, hanem inkább a tapintat hiánya. De agyhiány is jól belegondolva. Mert ez a magas vérnyomás itt is jelen van, az orvos szerint a túlsúly okozza. Amiből már lement több mint 10 kiló, de még egy ennyi legalább le kéne menjen. Ahány alkalommal megyünk oda, a menü a következő: szalmakrumpli, jó zsíros sült meg vastag krémmel borított sütemény. Illetve a jajveszékelés, hogy “kedves fiam, de elfogysz”. Van mit enned?

Ha szól az ember, hogy ejnye bejnye, nem kéne ilyen zsíros húsokkal megtömni a tányérját, akkor legyintenek, egy ennyi elfér…Persze elfér, elfért jóval több is. de értetlen számomra, hogy az egészségéről van szó. A saját gyerekének az egészségéről. Amire az ORVOS mondta, hogy nem tesz jót neki. Anyós MÉGIS azzal várja tárt karokkal…

Mozognia kell, ez is ajánlás, naponta mozogni. Mikor ott vagyunk, állandóan az a javaslat, hogy “menjen pihenni”… Így egyre ritkábban megyünk oda. Mégiscsak jobb havonta egyszer egy tál szalmakrumplit bezabálni mint kéthetente, ha már egyszer nem szabad… És el fog jönni az az idő is, amikor évente, kétévente lesz ilyenre alkalom. Sejtésem szerint a menet közben normális súlyra lecsökkenő fiára ránézve kereszteket fog vetni, majd zsírban sült szalonnával etetni, csakhogy hízzon egy picikét…Mert szerinte az néz ki jól, aki gurul és hamarosan szétreped.

Végül is a dagadás első jelei már megjelentek az amúgy normális súlyú unokán is. Nem csoda, hiszen állandóan etetik és a gyerek állandóan eszik. Még jó, hogy mozog, biciklizik és szaladgál, mert be se férne rövidesen az ajtón…